Háttérkép

Kick-box hírek

 

kickboxAz utolsó pofonok és egy kis ünneplés

Az idei év utolsó versenyén Scheirich Réka képviselte csapatunkat. Az Esztergomi KBSE versenyzőivel utazott Horvátországba. Réka az elmúlt versenyeken jó eredményeket hozott. Ebben a félévben kezdett el újra light-contact szabályrendszerben bunyózni. Azóta több versenyt is megnyert. Most sem volt ez másként. Light aranyérme mellé semi-contactban is begyűjtött egy bronzérmet. Ezen a versenyen Zrínyi Miklós állt edzőként Réka mögött. A versenyt követően azt tanácsolta neki, hogy inkább a light-contacttal és a kick-light szabályrendszerrel foglalkozzon a semi-contact helyett. Réka stílusa jobban illeszkedik ehhez a két ágazathoz, mint ahogy azt az elmúlt időszakban begyűjtött aranyérmek is mutatják.
 Kickbox

A versenyt követő héten, december 20-án tartottuk évzáró rendezvényünket, a Térségi Közösségi Házban. Az ünnepségen részt vett a Zoltek Nyergesújfalu Sportegyesület elnöke, Szabó Mihály és a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség Elnöke Zrínyi Miklós is.
A ”hivatalos” évértékelésből - melyet Szántó Sándor és Hirsch Viktor mondott el - kiderült, hogy 2011-ben sportolóink 16 versenyen 82 érmet szereztek. Négy versenyzőnk  jutott be a Magyar Kick-box Válogatottba. Két felnőtt világbajnoki bronzérmet, egy utánpótlás EB bronzérmet is sikerült begyűjteni. Ezen felül, nemzetközi versenyeken 12 aranyérmet is ”összeverekedtek” sportolóink. Szabó Mihály gratulált a szakosztálynak és kiemelte, hogy a kick-boxosok a Nyergesi Családi Sportnap megszervezésében évek óta jelentős részt vállalnak. Zrínyi Miklós pedig arra buzdította a jelenlévőket, hogy minden körülmények között kövessék edzőik utasítását és eredmények terén is próbáljanak a nyomukba érni.
Ezt követően egy kis ajándékkal leptük meg a csapattagokat és a fent említett vendégeket. A rendezvény beszélgetéssel, a rengeteg sütemény ”elpusztításával” és az időjárásnak köszönhetően hó csatával folytatódott.
Az évzárás ellenére edzéseinket a két ünnep között is megtartjuk, hiszen sokak szeme előtt már ott lebeg a februári övvizsga és 4Fight Országos Verseny.
Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik az idei év során segítették szakosztályunk működését. Köszönet illeti
-    A szülőket
-    Nyergesújfalu vezetőit és a hivatali dolgozókat
-    A Zoltek SE sporttársait
-    A Magyar Kick-box Szakszövetség és azon belül a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség vezetését és tagjait
-    Szponzorainkat
-     illetve mindenkit, aki a fenti felsorolásból kimaradt.
Ez úton is kívánunk mindenkinek sikeres új esztendőt:

A szakosztály vezetősége

 ma: 2012. máj. 23., szerda, Dezső napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

ugrás a lap tetejére