Interjúk
Interjú Dr. Rada Radu fogorvossal
Megjelent: 2011. november 28. hétfő, 08:08, Írta: Administrator„Doktor úr a maga foga sose fáj?”
Névjegy:
Életkor: 31
Családi állapota: nős
Születési helye: Nagyvárad
Eddigi tartózkodási helye:
Tanulmányai: Temesvári Orvosi Egyetem Fogorvosi Kara, majd a Budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán szakvizsgát adtam le
Eddigi munkahelye: Keszthely magán rendelésen és iskolafogászaton 4 éven keresztül
Hobbija: Síelés, Úszás, Biciklizés és most a kajakozást szeretném bevezetni
Ha a külsőségeket nézem semmi akadálya, hogy felkeressük a fogászati rendelést. Szép, új rendelőintézetünk van, jó a technika, új a felszerelés, fiatal, szimpatikus fiatalember az új fogorvos. Mégis valljuk be, hogy gyávák vagyunk ( tisztelet a kivételnek). Félünk a fogorvostól, a fogászati beavatkozástól! Legtöbben csak akkor keressük fel a szakorvost, ha már nagyon muszáj. Inkább próbálkozunk fájdalomcsillapítókkal, egyéb házi szerekkel ( jó erős pálinka és egyéb szeszes bedörzsöléssel vagy öblögetéssel, fahéjra harapással, borogatásokkal, egyéb, a szomszédtól és ismerőstől hallott praktikákkal ). Pedig a szájhigiénia, a prevenció fontossága remélhetőleg ma már mindenki előtt ismeretes.
Bátorítva a Tisztelt olvasót ( no meg magamat is!) felkerestem Dr. Rada Radu fogorvost. Mivel saját magáról nem kíván sokat nyilatkozni jobbára a szakmájáról érdeklődöm.
• - Miért éppen a fogorvosi szakot választotta? Volt valami indíttatás, vagy spontán jött a pályaválasztás?
Eredetileg VIII osztály végén informatikus szerettem volna lenni, ment is annak idején a Pascal meg a C++ de mégis valahogy nem volt elégé kihívó számomra ezért X osztály végén úgy gondoltam hogy bátyám példáját követve a fogorvoslás útját veszem úgy hogy nagyon keményen neki álltam a biológia, a kémia és a fizika tanulásának.
• -Tudom, hogy a felesége is szakmabeli. Otthon mennyi szó esik a fogászatról, nem rivalizálnak egymással?
Hát igen, elég gyakran szoktuk „a munkát haza vinni” , tanácsokat kérünk egymástól ugyanis az orvosi és hát fogorvosi szakmában nagyon fontos a szakmabeli konzílium, a tanulás és a továbbképzés. Ebben a szakmában a munkaidő nem ér véget akkor amikor haza megyünk a rendelőből. A rivalizálást elkerültük azáltal, hogy a szakma különböző területeiben vagyunk érdekeltek, Adél inkább a fogszabályozás és a gyerekek kezelése felé irányul és én inkább a konzerváló fogászat és fogpótlás területén érzem magam jobban (szakvizsgámat is ezen a területen tettem le).
• -Ha nem vagyok tapintatlan, kíváncsi lennék, hogy véletlenül talált egymásra két szakmabeli, vagy a szakmának köszönhető az ismeretségük?
Hát mondhatom hogy mindkettő, hisz az egyetemen ismertük meg egymást.
• -Miért éppen Nyergesújfalura költöztek, csak a munkahely miatt, vagy egyéb okok is közrejátszottak a választásban?
Szakvizsgám letétele után úgy döntöttem, hogy jó lenne körzeti ellátással folytatni, talán kíváncsiságból, talán a kihívásért és ennek érdekében elkezdtünk több körzetet meg nézni. Eljöttünk Nyergesújfalura is, nagyon meg tetszett nekünk, hogy egy rendezett, tiszta kis városkára találtunk és az önkormányzaton határozott és kedves emberekkel volt alkalmunk elbeszélgetni és hát itt kötöttünk ki.
• -Annyi új fogászati eljárásról hallani ( pl.: altatásban végzett kezelések, újszerű fogpótlások, fogkő eltávolítási módszerek stb.) ezekből jut már az OEP által finanszírozott rendelőkbe is, vagy csak magánrendelés keretében juthatunk hozzá ?
Sajnos körzeti ellátásban csak az alapokat (alapellátás) finanszírozza az OEP. Ide tartoznak természetesen a foghúzások, tömések, gyökértömések és fogkőlevételek is (alapvetően minden olyasmi ami fájdalmat, panaszt okoz) de vannak olyan ellátások is amelyek nem tartoznak az OEP által finanszírozott alap tevékenységek közé vagy időkorlát alatt állnak, ezért ezek fizető kötelesek. Az OEP által finanszírozott kezelések függnek a korosztályoktól is, ugyanaz a kezelés lehet támogatott vagy részben támogatott egy korosztálynál és egyáltalán a másiknál. Természetesen az OEP által megállapított feltételek időnként változhatnak.
• -Rengeteg fogkrém van a boltok polcain. A laikus azt gondolja, hogy minél drágább egy fogkrém annál „többet tud”. Igaz ez, mire kell figyelni a fogkrém kiválasztásánál? A fogkefét ajánlatos gyakran cserélni, érdemes ezt a taktikát a fogkrémnél is alkalmazni?
Igaz rengetek termék közül lehet jelenleg választani, amelyek különböző panaszok (ínyvérzések, fogérzékenységek, elszíneződött fogak stb.) ellátására kedvezőek. Ezeket mindegyik termékleírás tartalmazza és minden páciens egyéni panaszaihoz kell illeszteni. Egy viszont nagyon fontos, mosni kell legalább két alkalommal naponta (reggel és este).
• -Azon kívül, hogy étkezés után mossunk fogat, használjunk fogselymet, időnként ellenőriztessük fogainkat,együnk minél kevesebb cukorral ízesített terméket, mit tehetünk még fogaink megőrzése és a fogszuvasodás elkerülése érdekében?
Nagyon fontosak az étkezések, mit eszünk és hogyan eszünk. Meg kell próbálni betartani a nap 3 nagy étkezését (reggeli, ebéd, vacsora). Sőt még azt is mondhatnám, hogy fogyaszthatunk édességeket is, mindjárt a főétkezés után és fogmosás előtt, de azt is mondhatom, hogy édes lehet egy alma, egy körte vagy egy barack is. Ügyelni kell arra is, hogy fogyasszunk zöldségeket, gyümölcsöket, rostokat tartalmazó ételeket is, mert ezek segítik a fogak öntisztítási folyamatait és a gyerekeknél nagyon fontos az állcsontok fejlődését.
• -Mi a véleménye a cukormentes rágógumiról, igaz hogy használ a fogaknak, vagy csak ügyes kereskedelmi fogás, a reklám helye?
A rágógumival kapcsolatban egy dolgot biztosan meg tudok mondani és pedig az, hogy nem helyettesíti egyáltalán a fogmosást.
• -Mondják: a cipésznek lyukas a cipője, a szabónak nincs ruhája stb.- a fogorvossal mi a helyzet? (Főleg kapcsolatukban mind a ketten fogorvosok!) Doktor úr a maga foga sose fáj?
Természetesen előfordulhat, hogy nekem is fáj a fogam, de szerencsére én már be biztosítottam magam egy kedves fogorvossal .
Interjú dr. Szolnoki Imre jegyzővel
Megjelent: 2011. november 21. hétfő, 16:31, Írta: Administrator– Mi motiválta abban, hogy a nyergesújfalui jegyzői széket megpályázza?
– Esztergomban a kialakult és jelenleg is fennálló helyzet miatt a munkahelyi feladatok ellátása nehézségekbe ütközött. Előző munkahelyemen, az aljegyzői munkám mellett több alkalommal láttam el jegyzői feladatokat is. Nem ismeretlen Nyergesújfalu előttem, mivel az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetői feladatait is én láttam el.
– Milyennek tartja a nyergesújfalui hivatalt?
– Úgy érzem, mind a személyi, mind a tárgyi feltételek adottak ahhoz, hogy a hivatal jól működhessen.
A jövőben azonban javítani kell a hivatalon belüli szabályozottságot, megfelelő ellenőrzési rendszert kell kialakítani, működtetni. Az első néhány hét után azt tapasztaltam, hogy nem minden hivatali folyamat szabályozott, illetve nem megfelelően szabályozott, vagy bizonyos esetekben szabályozottak a feladatok, de nem kerülnek betartásra, ellenőrzésre.
– Mit vár el új munkahelyén a polgármestertől, a képviselőktől és az apparátustól?
– Pályázatomban, a képviselő-testület előtti meghallgatásomkor és az első munkanapomon a hivatali dolgozók előtt való bemutatkozásom során ismertettem céljaimat, elvárásaimat. Egy törvényes, hatékony, eredményes és ügyfélközpontú hivatalt szeretnék vezetni. Ehhez megfelelően képzett dolgozók, ügyfélbarát magatartás szükséges. A hivatal egységes, mindenkire egyforma szabályok, követelmények vonatkoznak. Ennek érdekében kell a dolgozóval ismertetni az elvárásokat. A munkát nem csak kiadni, hanem segíteni, koordinálni és ellenőrizni is szükséges. Ekkor várható el a megfelelő munkavégzés. A képviselő-testülettől, a polgármestertől ehhez a munkához kértem támogatást. Úgy érzem, hogy a polgármester asszony és az alpolgármester úr részéről ezt a támogatást megkapom. Azzal, hogy a képviselő-testület a megválasztásommal bizalmat szavazott nekem, azt gondolom, hogy a munkámat ők is segíteni fogják.
– Rövid és hosszabb lélegzetű tervei, változtatásai?
– Ha röviden szeretnék válaszolni azt mondanám, hogy terveimnek az ésszerűség és a jogszabályok betartása a mozgatórugója. Rövidebb távú terveim között szerepel a hivatalon belül a szabályozottság, az ellenőrzés javítása. Munkába lépésem után azt tapasztaltam, hogy vannak kollégák, akik egyik hivatali szervezeti egységhez (osztályhoz) sem tartoznak. Úgy gondolom, akkor működik jól a rendszer, ha minden egyes ügyintéző közvetlenül osztályvezető irányításával végzi a munkáját. Ennek érdekében pl. a Közigazgatási Osztály is átszervezésre szorul. A jelenlegi Közigazgatási Osztály új neve Közigazgatási és Szervezési Osztály lesz. Ebben a struktúrában lehetőség lesz arra, hogy valamennyi dolgozó közvetlenül a középvezetők ellenőrzésével végezze a munkáját. A középvezetők (osztályvezetők) szerepét is erősíteni kívánom a hivatali munka szervezése, ellenőrzése tekintetében. Véleményem szerint egy osztályvezetőnek elsődlegesen nem ügyintézői munkát kell végeznie, hanem az osztályán belül a feladatokat kiosztania, azok megvalósítását segítenie, koordinálnia, ellenőriznie kell. Szeretnék változtatni a munkarenden és az ügyfélfogadási renden is. Ez jelenleg jogszabályellenes, a heti 42 órás munkavégzés miatt. Az ügyfélfogadási rendet is átalakítanám, a hétfői napon 19 óráig tartó ügyfélfogadás 17.30-ra módosulna, mivel az elmúlt közel egy év alatt a kollégák azt tapasztalták, hogy a hétfői meghosszabbított ügyfélfogadásra nem volt igény. A hosszabb időszakra vonatkozó tervezést befolyásolja, hogy új önkormányzati törvény készül, valamint számos más jogszabály is változik 2013-ig. A közigazgatás átszervezésének időszakában azt gondolom, hogy értelmetlen hosszabb távú terveket szőni.
– A 2013-as év mérföldkő lehet a közigazgatásban az átszervezések miatt. Ön milyen feladatokat hagyna meg az önkormányzatoknál?
– Elsősorban a település fejlesztésével, üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat hagynám az önkormányzatoknál.
Helyben lehetne még intézni a szociális és oktatási feladatokat is. Az utóbbit csak abban az esetben, ha a jelenleginél nagyobb normatív támogatást kapnának erre a célra az önkormányzatok.
– A sikeres jegyzői munka hátterében mindig egy jó apparátus áll. Hisz ebben?
– Igen, hiszek. Mindezek a célok és elvárások, melyeket említettem csapatmunkát igényelnek. Egy személyben sem a jegyző, sem a polgármester nem képes sikeres lenni, minden feladatot ellátni.
– Új jegyzőként, mivel bíztatná a nyergesújfalui polgárokat?
– Nyergesújfalu lakosait arra biztatnám, hogy forduljanak bátran a polgármesteri hivatal munkatársaihoz.
Személy szerint azon munkálkodom, hogy egy jól működő, hatékony, törvényes, a lakosságot, az ügyfeleket
szolgáló hivatal legyen Nyergesújfalun. Arra törekszem az ügyintézéssel kapcsolatosan, hogy az információk eljussanak az ügyfelekhez. Ennek érdekében szükséges a honlap fejlesztése, kibővítése az ügyintézés menetére, az ügyintézők elérhetőségének pontosabb leírására vonatkozóan. Azt viszont kérem az ügyfelektől, fogadják el, hogy az ügyintézők csak a jogszabályok keretein belül tudnak segíteni problémáikon. Ha az ügyfél kérelme elutasításra kerül, és neki nem tetsző határozatot kap, az még nem biztos, hogy az ügyintéző hibája, ő csak a jogszabály betartását követi az ügyintézés során.
– Miért választotta a közigazgatást?
– Családomban és ismerőseim között többen dolgoznak a közigazgatásban.
Hivatásnak és szolgálatnak tekintem ezt a munkát. Úgy érzem habitusomhoz közel áll, annak megfelelő ez a munka.
– Jó döntésnek ítéli a pályamódosítását?
– Igen. Elmondhatom, hogy a munkám egyben a hobbim is. Nem bántam meg a pályamódosítást. Az elmúlt 13 évben folyamatosan a közigazgatásban dolgoztam. Hasznosnak ítélem, hogy a hivatali ranglétrán végigmentem – voltam ügyintéző, középvezető, valamint felsővezető. Egyébként korábbi tanári pályám tapasztalatait a közigazgatásban is tudom hasznosítani, hiszen a jegyzőnek számos feladata van a közoktatást illetően is.
– Még milyen területen dolgozna szívesen?
– A jövőben is önkormányzati területen végezném munkámat, esetleg szívesen dolgoznék a közigazgatás másik területén, az államigazgatásban.
– Mit értékel leginkább önmagában?
– A pontosságot, megbízhatóságot, jó szervezőkészséget és a racionális gondolkodást emelném ki.
– Mire a legbüszkébb?
– Büszke vagyok a szakmai sikerekre, az emberek, kollégák elismerésére, tiszteletére.
– Mire nem sajnál időt és pénzt?
– A munkám mellett nem túl sok szabadidővel rendelkezem. Mivel Budapesten lakom, élek a lehetőséggel és igyekszem minél több színházi előadást megnézni. Kedvelem a jó könyveket, szívesen olvasok. Utazni is nagyon szeretek.
– Köszönöm az interjút!
KTNÉ
Interjú Zara Melinda igazgatónővel
Megjelent: 2011. november 21. hétfő, 16:28, Írta: AdministratorA Kernstok Károly Általános Iskola új igazgatójával beszélgettem.
- Nemrégen nyitotta meg az iskola a kapuit. Szép az épület kívül-belül, minden új. Nagyon várták már a nyergesiek (pedagógusok, tanulók, szülők egyaránt) az építési munkálatok befejezését. Mennyire inspirálta Önt ez a pályázata beadásánál?
Örülök a megújult, megszépült Felszabadulás téri épületnek, fontosnak tartom, hogy a gyerekek 21. századi körülmények között tanulhassanak, de az iskola – mint köztudott –- nem azonos ezzel az épülettel: a Kernstok része az eterniti telephely és a bajóti tagintézmény is. Az „új” épület pályázatom szempontjából másodlagos inspiráló tényező volt.
- Külsőként pályázni egy intézmény vezetésére mindig nagyobb kihívás, mint a település külső, belső viszonyait (személyi és tárgyi feltételek stb.) jól ismerő, helyben lakó vagy hosszú évek óta itt oktató pedagógusnak. Nem félt attól, hogy nem sikerül majd idegenként beilleszkedni a tantestületbe, elfogadtatni magát a nevelőkkel és a szülőkkel?
Pályázatom írásakor nem tudhattam, milyen támogatást kapok majd az iskola tanáraitól és a szülőktől. A pályázók meghallgatása utáni véleménynyilvánító szavazás, az, hogy a tantestület 50% fölött, a szülői közösség pedig csaknem egyhangúan támogatott, arról győzött meg, hogy az iskola vezetésében kívánatos a változás: ilyen értelemben korlátozottan lehet egy adott helyzetbe való beilleszkedésről beszélni. A település, az intézmény, a kollégák megismerése eltart egy darabig, de félelem nincs bennem: az eredményes közös munka mindannyiunk elemi érdeke. S van annak előnye is, ha az ember idegen: fel sem merül, hogy az iskola szempontjait, a szakmai érveket személyes kötődések, elkötelezettségek felülírnák.
- Életrajzából tudom, hogy 1981-től pedagógus. Dolgozott kisvárosban, a fővárosban, tanított hagyományos négyosztályos gimnáziumban, 12 évfolyamos iskolában, van tapasztalata a felnőttoktatás és a szakképzés terén. Mit tud majd kamatoztatni iskolaigazgatóként ebből a sokszínű pedagógiai pályából?
Gondolom, mindent, amit valaha megtanultam, átéltem, megszenvedtem. Minden negatív tapasztalatot, hogy hogyan nem szabad, s minden pozitívat, amit elraktároztam. Szerencsésnek mondhatom magam: az igazgatóimtól ¬– egyetlen kivétellel – volt mit ellesnem.
- Iskolaigazgatóként hogy látja, mennyire tud megfelelni az iskola a mai kor követelményeinek? Gondolok itt az idegennyelv-oktatásra, informatikára, könyvtári részre, egyéb eszközökre...
Az új épületben az idegen nyelv oktatására nyelvi labor áll rendelkezésre, korszerű informatikatermek vannak, s a számítástechnika oktatásának feltételei ¬– ha nem is ilyen magas színvonalon ¬– de a másik két épületben is adottak. Reménykedünk benne, hogy ebben a tanévben pályázati úton jó néhány digitális táblához és laptophoz is hozzájutunk. A könyvállomány nagy része még dobozokban várja, hogy a helyére kerüljön, az oktatásba való teljes körű bevonására még várnunk kell. Összességében tehát eszközellátottságunk nem lehet akadálya a kor követelményei szerinti tanításnak.
- Ön szerint hogyan lehetne még vonzóbbá tenni az oktatási-nevelési intézmény által nyújtott szolgáltatást?
A legfontosabb a minőség: az a jó, ha a szülők úgy érzik, hogy gyermekük megkap mindent, ami a fejlődéséhez szükséges ¬¬– akár jó képességű, akár átlagos, akár sajátos nevelési igényű. Azon vagyok, hogy ez így legyen. Fontosnak tartom azt is, hogy az iskola által kínált tanórán kívüli programok találkozzanak a családok elvárásaival. Mindezért lényeges az iskola és a szülők közötti kommunikáció javítása. Ennek érdekében november 21-én 17 órától szülői fórumot tartunk. Kérdéseket előzetesen is fel lehet tenni a
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
e-mail címen.
- Milyennek találja a tanulók ellátását, egészséges életre történő nevelését. A gyermekétkeztetés, a testedzés színvonalával mennyire elégedett?
A gyermekétkeztetés ¬– nem az én érdemem ¬– színvonala a szolgáltatóváltással jelentősen javult, sokkal több tanuló ebédel az iskolában, mint a korábbi időszakban. Az iskola a normál testnevelésórákon túl a tömegsportra fordított órákkal biztosítja a mindennapi testnevelést, kilenchetes váltásban a tanulók továbbra is járnak úszni, s az idén megoldódott a gyógytestnevelés kérdése is.
- Sok esetben a tanuló a tantárgyat a pedagóguson keresztül kedveli meg. Milyen törekvések irányulnak erre vonatkozóan az intézményben?
Ha jól értem, a kérdés arra vonatkozik, mit teszünk azért intézményesen, hogy jó tanárok tanítsanak, akik a tárgyukat meg tudják szerettetni. Ösztönzöm a minőségi munkát, a módszertani megújulást. Ennek érdekében órákat látogatok, bátorítom nyílt napok szervezését, bemutató órák tartását, szóval és anyagiakkal is elismerem a teljesítményt.
- Persze a pénz mindig kevés. Ha mégis meghallgatná egy jó tündér, milyen kívánságai lennének?
Az iskolában 675 diák tanul, közel 70 pedagógus dolgozik: szükség lenne egy saját, önálló rendszergazda-oktatástechikusra ¬– főleg, ha a digitális táblák száma növekszik ¬– és külön egy portásra. Ettől a tanévtől az intézmény egy új alkalmazottja portás-karbantartó munkakörben látja el ezt a feladatot ¬– az „A” épületben, de nevezett munkakörre három különböző helyszínen van igény.
- A tanulás mellett a gyerekek szívesen vesznek részt osztálykiránduláson, színházlátogatáson, táborozáson. Mennyire nyílik erre lehetőség a Kernstokban?
Az öt tanítás nélküli munkanap terhére lehetőség van osztálykirándulást szervezni, ezt természetesen előzetesen egyeztetni kell a szülőkkel. A színházlátogatás is tradíció: a tanulók egy csoportjának a győri Kisfaludy Színházba van hat előadásra szóló bérletük, az A” épületből éppen a múlt héten nézték meg az első darabot, az eternitiek pedig október utolsó hetében mennek színházba. Az elmúlt tanév végén német gyerekekkel táboroztak együtt a mieink, de többen részesei voltak a foci, illetve az evezős edzőtáborozásnak is.
- Nem szeretnék tapintatlannak tűnni, de bizonyára az olvasók is kíváncsiak lennének a magánéletére. Szabad egy kicsit bekukucskálni? Milyen Zara Melinda, amikor magánember és nem iskolaigazgató?
Úgy hiszem, nincs lényeges különbség magánemberi és tanári, igazgatói énem között. Ha a kedvteléseimre gondol: szeretek (szeretnék) színházba, hangversenyre járni, utazni, szívesen bíbelődök a kertben, jó találkozni a barátainkkal…
Névjegy: ZARA MELINDA ÁGNES
1957-ben Nógrádszakálban született.
Harmincadik éve tanít.
Magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv és irodalom szakos tanár, német szakos nyelvtanár.
Pedagógus szakvizsgát tett.
Lap teteje
