Háttérkép

Nyergesújfalu története

A Nyolcak

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:21, Írta: Padányi Lajos

Az előzményeket, amelyek az 1910-es években a Nyolcak csoportjának megalakulásához vezettek, előző cikkemben már ismertettem. Münchenben a Hollósy-körben, majd Párizsban a Julián Akadémián szívták magukba azt a forradalmian új szemléletet, ami a Nyolcakat jellemezte.

Népszerűsíteni a művészetet, élénkebbé tenni a művásárt régi gondja volt minden művésznek. A magányos ember azonban édeskeveset lendíthet a mostoha állapotokon. Természetes tehát, hogy összefogtak, és egyesült erővel iparkodtak célhoz érni. Így keletkeztek a különböző művészeti egyesületek, amelyek vállvetve igyekeztek a bajokon segíteni. Ezek közül, amelyek irányok alapján váltak külön, irányok alapján születtek és működtek, a következők voltak: a MIÉNK, a Művészház és a Nyolcak. Általában a Nemzeti Szalonban közösen állítottak ki.

 

Az első ilyenfajta csoportos kiállítás a nagybányai művésztelep mestereié volt 1897-ben. A legközelebbi ezt követő ilyen alakulat a MIÉNK volt, vagy magyarul: Magyar Impresszionisták És Naturalisták Köre. Mikor Szinnyei Merse Pál elnöklésével megalakult (1907.) a következők voltak tagjai: Csók István, Czóbel Béla, Fényes Adolf, Ferenczy Károly és Valér, Glatz Oszkár, Grünwald Béla, Kosztolányi Kann Gyula, Kernstok Károly, Mannheimer Gusztáv, Márffy Ödön, Olgyay Ferenc, Réti István, Rippl-Rónai József, Strobentz Frigyes és Vaszary János. A MIÉNK 1908 januárjában rendezte első kiállítását, 1910-ben a harmadikat s egyben az utolsót, ekkor föloszlott. Föloszlott, mert kitűnt, hogy eltérő irányok alapján nem tudott egységes munkát végezni. Ebben az időben olyan fontosnak érezték az irányhoz való hűséget, hogy az együttműködés lehetetlennek látszott. Hiába aratott rendkívüli sikert a MIÉNK három kiállítása, hiába szállt szájról szájra, hogy az új magyar művészet delelését élte bennük; a tagok egy része, főképp Kernstok bíztatására, kivált az együttesből. Bizonyos, hogy irány szempontjából alig lehet Glaczot Czóbellel, Vaszaryt Fényessel, Rippl-Rónait Mannheimerrel, Ferenczyt Kernstokkal közös nevezőre hozni. Ha azonban eltekintünk az irány mellékes szempontjától, a MIÉNK kiállításainál jobbakat alig tudott a többi művészcsoport létrehozni. Nyergesújfalu század eleji szerepét jól megismerhetjük Passuth Krisztina Márffy Ödönről írt könyvéből. Kernstok és Márffy barátságáról a következőket írja: "Kernstok Károllyal 1906-ban ismerkedtem meg -emlékezik vissza Márffy Ödön Dévényi Ivánnak írt levelében-, Párizsból hazajövet kollektív kiállítást rendeztem az Uránia műkereskedésben. Kernstok eljött a kiállításomra, megtetszettek neki a dolgaim, s attól fogva hosszú, meghitt barátság fejlődött ki közöttünk. A két festő barátságának köszönhető, hogy Kernstok meghívja Márffyt magához Nyergesre festeni, segítve műteremgondjain is, s bevonja őt a Nyergesen formálódó festők, írók friss, pezsgő szellemi légkörébe. Ennek emlékét őrzi a "Nyergesi lány" című (1906.) rendkívül eleven, élénk színű festménye, amely a nagybányai neósok szellemével rokon. Részint a neósokból, részint a Nyergesen megforduló fiatalokból formálódik az ún. - Keresők - társasága. 1909-ben rendezik első kiállításukat a Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Rt. Szalonjában. A társaságon belül Czóbel Béla és Márffy Ödön képviseli leginkább a franciás, inkább a fauvesokhoz igazodó irányt. Tihanyi Lajos és Berény Róbert a csoport leglendületesebb tagja, konstruktív szemléletük expresszív erővel párosul. Czigány Dezső és Orbán Dezső inkább a cézanne-i vonalon halad tovább puritán módon megfogalmazott csendéleteivel és portréival. Pór Bertalan és Kernstok Károly monumentális feladatok, nagyszabású kompozíciók lázában dolgozik. A csoport 1911-től Nyolcak-nak nevezi magát. Végül megszületett a Nyolcak csoport is a MIÉNK-kel való elégedetlenségből. Tagjai: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos; a csoport nem hivatalos vezetője Kernstok Károly volt. A Nyolcakhoz szorosan kötődött Lesznai Anna grafikus-iparművész-író, valamint Fémes Beck Vilmos és Vedres Márk szobrászművész. 1909-ben, 1911-ben és 1912-ben rendeztek közös kiállítást, ezután a csoport feloszlott. A csoport a századelő avantgard irányzatainak első hazai képviselője volt, a francia fauvizmus, a Cézanne-féle posztimpresszionizmus, az expresszionizmus és a kubizmus hatását radikális társadalmi reformeszmékkel ötvözték, e tekintetben a magyar aktivizmus előfutárai voltak. Stílusuk, művészi elképzeléseik szerteágazóak voltak, de munkásságukban számos közös vonás is felfedezhető, például a monumentalitás és a drámaiság igénye, az új kifejezésformák keresése, a művészet társadalmi szerepének hangsúlyozása. Törekvéseik rokonságban álltak a Nyugat című folyóirat irodalmi - esztétikai elveivel is. (Innen Ady és Kernstok barátsága.) Az 1910-es évek végén a Nyolcak több tagja csatlakozott a kibontakozó forradalmi művészethez, többen szerepet vállaltak a Tanácsköztársaságban is. Hatásuk a konstruktivizmus hazai kibontakozásában élt tovább, tevékenységük megújította a magyar grafikát és plakátművészetet. A Nyolcak vezéralakja Kernstok Károly volt, a csoport legidősebb tagja. Egykor Hollósynak, azután a párizsi Julian-iskolának, végül Benczúr Mesteriskolájának volt tagja. Rendkívüli tehetségét hamar elismerték Budapesten: két arcképével a Ráth-díjnak és a Műbarátok díjának lett nyertese. Három modell című képe pedig meghozta neki a Rudics-ösztöndíjat. Ez 1898 és 1904 közt történt. Közben festette Vasárnap délután (1900) és Szilvaszedők (1901) című képét, amelyek legjobban mutatják tehetségének igazi természetét. Ezen képein a szemlélet közvetlensége uralkodik az impresszionisták értelmében. Azonban nem akart a - nagy tömeghez - tartozni. Már a Három modell festésekor a clair-obscur értelmében stilizálta át képét (1903), s ugyanilyen szándékok vezették egy bibliai képének megfestésénél (Krisztus és az emmausi ifjak, 1903). Egy párizsi útról hazaérve (1907) hirtelen a legerősebb átírásokkal kezd dolgozni. A stílusból, amelyet idáig gonddal építgetett, nem maradt kő kövön. Új szándékairól a Lovasok a víz partján című nagy képén számolt be a nyilvánosságnak a Nyolcak kiállításán. Ez volt mintegy kitűzött zászlaja program-művészetének, amely a világ valóságait csak nyersanyagnak tekintette, s azokat a képen jelentősen "átértelmezte". Meztelen férfiaknak egy sora tevékenykedik lovai körül egy víz partján. Ezek az aktok ebben a formában nem láthatók a valóságban: egy kieszelt rendszer értelmében vannak átstilizálva: lapos koponya, vastag nyak, széles vállak, keskeny derék, cingár lábak, valamennyi körülbelül egyforma. A bőrük színe is egy átlagosított szín. Távol minden részletezéstől, mindenből csak a fő formák jelennek meg, fénynek, árnyéknak nincs szerepe, színek skálája nagyon egyszerű, lefokozott, a kép együttes hatása nyugodalmas. Kernstok ezt a fajta festést írásban is igyekezett megérthetővé tenni, amennyiben a Nyugat folyóiratban 1910-ben, az első számban magyarázatát adta, és a gyermeknek nevet adott: "kutató művészet". A háború alatt jellemző volt 1917. évi nagy kiállítása. Ezen a művészetét mint egy tisztulási folyamat eredményét mutatta be. Duna-parti birtokán a Duna partja és tükre lett képeinek fő tárgya, és világosan tanúskodott arról, hogy művészete felfrissült a sok természettudománytól. Legalábbis mássá vált az 1911-ben kiállított Lovasok a víz partján című képhez hasonlítva, amelyben még jóval több a spekulatív elem, és amelyben sokan némi atelier-szagot is szimatoltak. A Nyolcak csoportja szétvált, mindenki a saját útját járta, de a személyes barátság továbbra is megmaradt közöttük. A művészetnek e vándormadarai hol itt, hol ott tűntek fel, hol a színben dús Párizsban, hol a kietlen német expresszionizmus fő fészkében, Berlinben, hol idehaza, hol meg évekre újra Párizsba telepedve. Padányi Lajos

A Sánchegyen 1706-ban

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:20, Írta: Padányi Lajos

A Nyergesújfalui Hírmondó 1997. júniusi számában "Mi volt és mi van a Sánc  - hegyen"- címmel írt cikkemben ígéretet tettem, hogy később leírom, mi  történt a Sánc - hegyen 1706 - ban.

Ezt most megteszem. A leírtak hitelességét azzal igazolom, hogy korabeli  leírásokat idézek. Ezek a forrásmunkák: Rákóczi Ferenc: Emlékiratok (1735),  Bél Mátyás: Esztergom vármegyéről- (1730), Villányi Szaniszló: Három évtized  Esztergom város és megye múltjából (1892). Főleg ez utóbbi - korabeli  hadijelentéseket feldolgozva igen részletesen írja a történeteket.

 

1706. nyarán, a meghiúsult nagyszombati békealkudozások alatt Rákóczi teljesen  felkészült Esztergom ostromlására. Érsekújvár piacán állítatta és szerelte föl az  ostromhoz szükséges ágyúkat és mozsarakat, míg a 12000 főnyi lovas - és gyalog  ostromló had a vár falai alatt táborozott. Rákóczi Karván alul, hol a Duna a  legkeskenyebb (kétórányira Esztergom fölött), szándékozott átkelni a Dunán. E célból,  a hídfők védelmére, előbb Csenkepuszta határában (Csenkevár) és Nyergesújfalun  sáncokat hányatott, melyek segélyével nem csak a császáriak dunai összeköttetését  zárta el, hanem a szárazföldi utat is. Különösen fontos szerep várakozott a  nyergesújfalusi, másképp szentkereszti (a kálvária hegyen) sáncokra. Nyergesújfalu  fölött két cukorsüveg alakú és igen meredek hegy emelkedik, amelyekre Rákóczi,  La Motte francia hadmérnök terve szerint erős és facölöpzettel (palliszád) is ellátott  redutokat (elővárakat) építtetett. A harmadik magaslat a Duna mentén (Sánc - hegy), a  keletre eső reduttól vagy 80 lépésnyire feküdt. Ezen is jó tábori sáncokat hányatott,  mely Bél Mátyás leírása szerint kb. 150 lépés hosszú, és átlag 40 lépés széles volt.  (Valóságban 180 x 150 méteres.)

Az összes sáncművek háromszög alakban voltak elhelyezve úgy, hogy a köztük  fekvő szabad tér elég nagy volt, akár egy hadsereg befogadására is. A császári  sereg soraiban harcoló horvát bán, Pálffi János gróf e sáncokat erősség dolgában  az esztergomi vár fölé helyezte. Le Maire francia hadmérnök e parti sáncok oltalma  alatt és között kötötte át a talpakból álló hidat, mely kötelek és vasmacskák segélyével  volt megerősítve. A híd júl. 16 - án már készen állott, melyen Rákóczi hadai  júl. 27 - én át is keltek, és Esztergom ostromlására indultak. Esztergom elfoglalása  után a fejedelem utasítására Eszterházy a nyergesújfalui hidat vasmacskáival,  kompjaival és egyéb felszerelésével Esztergom alá indította, s a vár alatt átköttette  a Dunán. A szentkereszti sáncok védelme Chassant dandártábornokra bíztatott, kiről  a fejedelem már szept. 20 - án úgy nyilatkozott, hogy meggondolván a francia,  magyar és német hadai között már eddig is gyakori viszálykodásokat, igen jónak  találná, ha Túróczit arra lehetne hangolni, hogy ő maga kérje a sáncőrség feletti  parancsnokságot. A fejedelem e rendelete azonban - az ügy kárára - végrehajtás  nélkül maradt. Eközben az új császári fővezér, gróf Starhemberg Guidó, 13500  főből álló hadával (ellenben Palffi János vezetésével 4000 horvát, rác és magyar, s  összesen 7000 lovas) valóban megkezdte támadó fellépését. Esztergom visszafoglalására  indult, és szept. 22 - én már egész haderejével Almás és Neszmély közé szállt.  Szept. 27 - én a nyergesi sáncok alá érkezett, és mivel azt nagyon erősnek találta,  Komáromból 4 ostromágyút és 2 mozsarat hozatott, s egész éjjel lövetett. A fejedelem  Bercsényihez intézett tudósítása szerint Chassant és az őrség keményen tartották magukat.   A dunai közlekedés szabd lévén, a kurucok minden szükséglettel támogatták az őrséget.  A fejedelem azonban keserűen csalódott, mert Starhemberg már szept. 28 - án elfoglalta  a szentkereszti sáncokat, melyek őrségét (1300 ember) magyarok és németek képezték.  Néhány órával a sánc elveszte előtt - Érsekújvárból, Lóczi hajdúiból - 200 ember vonult  a sáncokba, de ezek közül csak 10 szabadult meg, ki -sebes, ki mezítelen, része hajón,  része fasinán, némely pedig az anyja övedzőjével áttalverekedvén a Dunán.- A császári  táborból is szöktek, és ezek a történtek lefolyását úgy adták elő, hogy amikor a német  ostromra megindult, a hajdúk a magas hegyen lévő sáncocskából (redut) kiszaladtak, s  ezzel felbátorították a németeket, kik erre egyenesen a másik külső sáncnak mentek. Itt  is azonnal vagy 30 gránátos kiugrott és hozzájuk csatlakozott. A nagy sáncban lévő német  őrség ezek láttára szintén megfeledkezett katonai becsületéről és néhányan közülük fehér  zászlókat kezdtek mutogatni, mire az ellenség a kapura támadt. Az elpártolt német őrség a  kaput megnyitotta az ostromlók előtt, kik a bentlévők számára kegyelmet kiabálva a nyílt  kapun át bevonultak a sáncok közé. Az őrség egy része a sánc közepén csoportosult, részük a fegyverletételre,  részük ellenállásra készült, mert a benyomult ellenség azonnal az öldökléshez fogott.  Lóczi hajdúi csak akkor kezdtek lövöldözni, midőn már körül voltak véve, tehát késő  volt a védekezés. A kegyelem bíztató szava dacára az ellenség nem kegyelmezett sem  a német, sem a magyar őrségbelieknek. Chassant meglőtt egy tisztet, mire mintegy  századmagával elfogatott, de hogy a többin a rácok micsoda kegyetlenséget követtek el,  azt emberi toll le nem írhatja. A fejedelem Emlékiratai szerint Chassant látván a  németek árulását, tökéletesen elvesztette a fejét és csapataival a meredekség szélén  fekvő remetebarlangba vonult, ahol ellenállás nélkül megadta magát. Kolinovics szerint  Starhemberg a sáncok lövetése után délután rohamra vezette csapatait, s öt órakor  oly sikeres támadást intézett, hogy alig egynegyed óra alatt a sáncőrségből 800 - at  hánytak kardélre, százat pedig elfogtak, míg a támadók csak 8 ember vesztettek (!).  A sáncokkal együtt 10 ágyú és 1 mozsár került a császáriak birtokába.  Egy német  katonai író emlékezik az árulásra. Szerinte, minthogy tábori ágyúikkal mit sem  árthattak az erős sáncoknak, rohamot intéztek ellene, mégpedig oly erővel, hogy  a bátorságát vesztett őrség fegyverét elvetve, futásban keresett menedéket. E katonai  író az osztrák fegyverek páratlanul álló, hősi csodatényének nevezi a sáncok gyors  elfoglalását. Legyen bár: ámde az a kegyetlenség, melyet ez alkalommal a sáncok közt  talált védtelen pórokon elkövetett, mint örökös szégyenfolt tapad e fegyvertényhez.  A szent kereszti sáncok építése a szegény vidéki nép nehéz munkájába került, mert  sokezer cölöpöt is kellett odaszállítania. A sáncolás kényszermunkája miatt annak  idejében mezei munkáját sem végezhette, azon felül pedig szekereiben és barmaiban  is temérdek kárt szenvedett. Starhemberg csapatai nem csak a sáncok között talált és  százakra menő paraszt munkásokat is kardélre is kardélre hányták, hanem a sáncmunkára  szorított szülők által ott tartott ártatlan gyermekeket is csapatosan a Dunába vetették,  vagy leöldösték őket. Starhemberg úgy a szentkereszti, mind a túlparti csenkevári  sáncokat is levonatta, és már a sánc elfoglalása napján hadaival megjelent Esztergom  alatt és kemény ostrom után okt. 9 - én elfoglalta. A nyergesújfalusi, vagy karvai, vagy szentkereszti sáncoknak ilyen rövid és gyászos  hadikrónikája van. Mára már csak a földsáncok, a mélyben az elüszkösödött cölöpsor  hamurétege, a korabeli haditudósítók leírásai, a csata 25. évfordulójára emelt  Szentháromság kápolna romjai emlékeztetnek e véres időszakra.  A Rákóczi -  szabadságharc alatt a falu így teljesen elnéptelenedett és a század közepén ide  betelepített würtenbergiek mit sem tudtak a történtekről, így új hazájuk régebbi  története még szájhagyományként sem maradhatott fent. Ezért írtam ezt a cikket  és kutatom a település régebbi múltját az Önök segítségével is, hogy mindezt majd  unokáiknak is elmondhassuk, nekik is megmutathassuk. Köszönöm az eddigi segítségüket, és továbbra is várom a város múltjának  bemutatására alkalmas tárgyikat, irataikat, fotóikat, egyebeket. Szívesen várom kiigazításaikat, kritikáikat, hisz Önök között vannak még olyanok is,  akik megélték, átélték a közelmúlt történelmét és azt saját tapasztalatként tudnák  elmondani nekem, s rajtam keresztül a város lakóinak. Padányi Lajos

A Süttői állami erdei vasút

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:19, Írta: Padányi Lajos

Még sokunk felejthetetlen élményei közé tartozik a süttői erdei vasúton való utazás.

Vasárnap reggel felültünk a vonatra, Süttőn átszálltunk a menetrend szerint közlekedő kisvonatra, és kiutaztunk Pusztamarótra. Útközben sok-sok vadat láttunk. Kint megnéztük a gerecsei kőbányákat, a Pisznice barlangot, a szurdokat, és este ugyanezen az úton hazajöttünk. Sajnos 1970-ben megszüntették a vasutat, a síneket is felszedték. Már csak az emlékeinkben létezik, ezért ígértem meg az előző cikkemben, hogy legközelebb majd erről írok. 1917-ben Csernoch János bíboros hercegprímás határozta el az erdei iparvasút létesítését, mert Süttő környékén az esztergomi érsekségnek nagy kiterjedésű erdőbirtokai voltak, de a háborús viszonyok között, járművek hiányában a tüzifa, ipari-fa ellátás nem volt a szükségleteknek megfelelően biztosítva. 1918-ban már meg is indulhatott a szállítás. A Csernoch, majd a Süttői Állami Erdei Vasútnak régi elődje is volt. Borovszky (Esztergom vármegye) szerint. Vármegye közlekedésügyének javítására szolgált, hogy az utóbbi években eddig különösen a kőbányatársaságok kaptak lóvasút építésére engedélyt. Ez évben (1871) a Gerenday-féle emlékmű és építési anyag Rt. A Tardos melletti bányahegytől Süttőig engedélyezett lóvontatású vasútját mozdonyvasúttá alakította át. Ez a régi még fasínes vasút volt , a lóvontatásról mozdonyvontatásra az 1900-as évek elején tértek át. Azt már megírtam, hogy a Csernoch-vasút nem csupán kő-, fa-, mész-szállítást végzett, hanem szállította a favágókat, a pályatisztogató iskolásokat, pályamunkásokat, erdészeti alkalmazottakat, továbbá engedéllyel kirándulókat és a pusztákhoz anyagot, élelmet, postát. Harmincévi fennállás után államosították a süttői-gerecsei Csernoch-vasutat a Hercegprímási Uradalmak Süttői Vasútüzemét, és átadta a helyet az alakuló Süttői Állami Erdei Vasútnak. 1951 júliusában a vasútüzem hossza összesen a kitérőkkel és elágazásokkal együtt 24,2 km volt. Állt: Süttő-Szárazkút, Felső-Bikol-Gerecse, valamint a gerecsei vonalon, a Papréti leágazásból. Összesen 1 üzemképes mozdony volt: a 90 lóerős "Gerecse". A személyzet is nagyon kis létszámú volt: egy mozdonyvezető, egy fűtő, egy pályamester. A fékezők a soproni erdőmérnöki kar hallgatóiból kerültek ki. A pályafenntartás összesen 5-6 főből állt. Volt egy kétállásos fűtőház, egy helységből álló javítóműhely, melyben 3-4 ember dolgozott. 1955-re a vasútüzem annyira felfejlődött, hogy a Bányahegyről sikerült a napi 200 tonna kő szállítása, valamint a Vöröshídról a napi 80-100 tonna mészkő leszállítása. A gerecsei Siklótól napi 40 tonna kő szállítása történt, ehhez járult még a napi 40-60 tonna fa lefuvarozása is Süttőre a MÁV iparvágányához. 1955-ben a süttői vasútüzemet közforgalmú vasúttá alakították át. Ez azt is jelentette, hogy bevezették a személyszállítást, és megnyitották a vasutat a turizmus előtt. Ezzel párhuzamosan folyt a vasúton a vágánycsere, a gördülőállomány felújítása és a dolgozói létszám emelése is. A pusztamaróti Á.G.-ból minden évben ősszel 2500-3000 tonna almát fuvaroztak Süttőre, a MÁV átrakodóra. Éveken keresztül a Papréten rendezték meg a környék üzemei az Építők Napját. Egy-egy ilyen vasárnapon 1000-1500 főt szállított a kisvasút a Paprétre és vissza Süttőre. A Komárom megyei Természetjáró Egyesület évente itt a Papréten megrendezett találkozójára is 500-800 főt szállított oda-vissza az üzem. Emlékszem egy olyan esetre is, amikor a nyergesi Irinyi Gimnázium is a Paprétre kirándult az erdei vasúttal. 1970. március elsejével a Magyar Néphadsereg Erdő-Vad- és Mezőgazdaságához került át a vasútüzem, amely elhatározta a felszámolását, mert annak működtetését gazdaságtalannak tartotta. Az akkori Kőfaragó Vállalat és a hozzátartozó kőbányák nem tartottak igényt a kisvasúti szállításra. Áttértek a közúti fuvarozásra. A Süttői Állami Erdei Vasút történetét Toporczer Zoltánnak - aki 1951-től 1970-ig a vasút üzemvezetője volt, 1992-ben a 24 Órában megjelent nyilatkozatával zárom:
"Néha nyáron, ha egészségem engedi, kimegyek olykor Bikolig, Alsó-Vadácsig. Kiballagok az erdőszélre, leülök egy farönkre, s ha behunyom a szemem, gyakorta látom, hogy ott a sínek nélküli nyomvonalon mintha jönne az utolsó kis mozdony. Mintha a levegőben jönne vissza a fák alatt, s mintha ott ülnének a tetején a régiek, kedves munkatársak, mozdonyvezetők, kalauzok, fűtők, az utasok, sok-sok gyerek - s integetnek - a kismozdony füttyent, úgy száll tova, én meg szomorúan, tétován tisztelgek nekik. Padányi Lajos

A Szalézi-Rend Nyergesújfalun

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:17, Írta: Padányi Lajos

Nyergesújfalun még sok embernek személyes emlékei vannak a szaléziakról. Vagy azért, mert hozzájuk jártak iskolába vagy azért, mert elég idősek ahhoz, hogy ismerhették őket. A Szekeres tanár-házaspár pedig a nyergesi szalézi gimnáziumban kezdte pedagógus pályafutását.

Nézzük, kik is voltak a szaléziánusok! Gecse Gusztáv: Vallástörténeti Kislexikonában (1983.) a következőket írja róluk:

 

„szaléziánusok: - a Don Bosco (Bosco szent János) által alapított (1855.) katolikus szerzetesrend, amely feladatának az ifjúság, elsősorban az elhagyott, illetve árva gyermekek nevelését és képzését tekinti. Don Bosco a rendet Szalézi szent Ferencről nevezte el, kifejezve ezzel, hogy tagjaitól nem vár különleges életvitelt, csak annyit, amennyit a névadó „Filothea” című műve minden kereszténytől megkövetel. A szaléziánusok Magyarországon is letelepedtek. Működésüket 1949-ben beszüntették.”

Don Bosco fiai a környékünkre 1913-ban vonultak be Olaszországból, a nagy Gyermekapostol liliomos zászlajával. Péliföldszentkereszten telepedtek le. A kegytemplom melletti szerzetesház a búcsúsok lelki vezetésén kívül a hivatások nevelését tűzte ki célul. Először mint a papi és szerzetesi pályára hivatott ifjak magángimnáziuma, majd újoncház és bölcseleti tanfolyam, végül pedig hittudományi főiskola lett. Az intézet első igazgatója Walland Ferenc dr., aki 1914. január 1-jén az intézetet felajánlotta a Jézus Szent Szívének. A kegyhely második szalézi igazgatója Plywaczyk Szaniszló (1914-19. és 1922-26.) volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság után, 1919 őszén megnyílt a nyergesújfalui testvérintézet és a kis diákok oda kerültek át. Szentkereszten pedig a szalézi hivatások melegháza nyílt meg, kispapok és noviciusok vették birtokba a régi kolostort. Itt Nyergesen a Nagykocsma épületét kapták meg, és eleinte nagyon mostoha körülmények között éltek. 1935. június 2-a nagy napja volt a nyergesieknek. Ezen a napon tette le és szentelte meg Angelo Rota nuncius őexellenciája az új szalézi intézet alapkövét. Az ünnepséget külső megnyilatkozásában is a községnek évtizedekből kimagasló eseményévé avatta a megjelentek előkelősége és nagy száma. Dr. Metzger József apátplébános, Tihanyi Miklós és Diossy Ákos bencéstanárok a szalézi intézet igazgatói, Szauter Károly piszkei plébános, a szentkereszti növ. papok klérusa az egyházi testületeket és hatóságokat képviselték. A világiak soraiban élükön Dr. Radocsay László főispán őméltóságával, revisnyei Reviczky Elemér járási főszolgabíró, az alispán képviseletében Dr. Vízvári Viktor, Maros Antal tb. főszolgabírók, Zsitvay József nyergesújfalui, Halm Antal táti, Megyesi Miklós bajóti, Belus Béla tokodi főjegyzők, dr. Tábori Lajos intézeti és körorvos, a nyergesújfalui Tanító Tantestület Padányi Lajos igazgatóval, a jubiláló (50 éves) Tűzőrség Kapronczay Ödön parancsnokkal, Dr. Marinovich Imre Országos Tűzoltó Szövetségi elnök, ny.belügyi államtitkár, Krizsanovich János Eternit gyárvezető, Kulacsy János herc.prím. urad. erdőmérnök, Mayer Mihály községi bíró, Brenner János tervező-építészmérnök, a község és vidék számos ura, polgára vett részt az ünnepségen, amely késő estig tartott. A nagyvonalú építkezés csak részben valósult meg, mert közbejött a világháború. 1939-ből az intézetről a következő adatok származnak: „A községben levő I.-V. osztályos gimnáziumból és bentlakó fiúinternátusból álló Szalézi Intézetet 1920-ban alapította a rend. Az intézetben a bejáró és bentlakó növendékek száma 109, ebből 97 bentlakó, 12 bejáró. Első igazgatója Plywaczyk Szaniszló volt. A tanítást 5 főtisztelendő rendtag és 3 tanár végzi. Igazgató: Kiss Mihály. Tanári könyvtára 2270, ifjúsági könyvtára 546 kötetből áll. Az intézetben főleg a papi és missziós pályára lépő növendékek tanulnak. A volt tanítványok közül – mint fölszentelt papok – többen Indiába, Kínába, Japánba mentek, és Amerika különböző államaiban, magyarlakta területeken teljesítenek missziós szolgálatot. Az intézetben 2 ifjúsági egyesület, zene- és énekkar működik." Vizsgáztatási joga az intézetnek nem volt, így érettségizni Esztergomban vagy Budapesten kellett. Szalézi Fiúnevelő Otthon Esztergomtáborban is működött, melynek igazgatója Váraljai József volt. Közben 1943-ban Péliföldszentkereszten megkezdődött a zarándokház építése. Az adakozók között a következő nyergesi vonatkozások találhatók: Nyergesújfalu község 27 fuvar és 445 Pengő, Schulhoff Ignác kőfaragó 50 P., Szoláry Lajos főjegyző 50 P., a környező üzemek nevében pedig vitéz Sághy Antal lábatlani gyárigazgató, Krizsánovics János a nyergesújfalui Eternit Művek igazgatója, Radnóti József, a Viscosa Rt. üzemi igazgatója. A szaléziak most újból visszakapták a nyergesi intézetüket. Sikerült az elmúlt években feleleveníteniük a régi szalézis hagyományokat, és kialakítaniuk az új tantestületet és a kornak megfelelő új stílusukat Az 1919-ben Nyergesújfalura települt szaléziak idén ünneplik 90 éves évfordulójukat. Ezt a megemlékezést egy jubileumi kiadvánnyal és kiállítás szervezésével szeretnék minél színvonalasabbá tenni. Ehhez nyújthatnak segítséget azok, akik még az államosítás előtti szalézi intézetbe jártak. Emlékeiket írják le, gyűjtsék össze és juttassák el a Szalézi Irinyi Gimnáziumba. A jubileumi ünnepségen régi és új szalézisek együtt eleveníthetik fel diákéveik vissza nem térő élményeit. Padányi Lajos

 ma: 2019. augusztus 20., kedd, István napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Sámuel és Hajna napja lesz.

ugrás a lap tetejére