Háttérkép

Nyergesújfalu története

Dr. Téry Ödön emlékérem

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:32, Írta: Fleith Péterné

Dobogókőn, 2009. szeptember 19-én a Természetjárók Napján Padányi Lajos, a Pedagógus Természetjáró Szakosztály vezetője dr. Téry Ödön-emlékérmet vehetett át kimagasló szervezési tevékenységéért Turóczy Lajostól, a Természetbarát Szövetség tiszteletbeli elnökétől.

 

- Erről az oldaladról talán kevésbé ismernek a nyergesiek, kérlek, meséld el, hogy jutottál el eddig a szép kitüntetésig? Szüleimmel és barátainkkal már gyermekkorunkban is sokat kirándultunk. Évtizedeken keresztül minden nyáron több hetet sátoroztunk a Tisza partján, Tiszaugon és Lakitelken. 42 évet tanítottam (ebből az első ötöt Bajóton) nagyrészt Nyergesújfalun. Az első évtől vezettem szakkört, melynek tagjaival, ha tehettük és az időjárás is megengedte, kijártunk a természetbe. Végig a természet megismerésére és a környezet védelmére neveltem tanítványaimat.1958-tól vagyok tagja a Pedagógusok Szakszervezetének, amelyben 1965-től a mai napig különböző funkciókat töltöttem be. Ezt azért emelem ki, mert ebben a tevékenységemben szereztem gyakorlatot a szervezésben. Tantestületi bulikat, kirándulásokat, programokat szerveztem, és tulajdonképpen ezzel a „rossz” tulajdonságommal kerültem be a közéletbe. 1965-ben beléptem a dorogi Pedagógus Turista Egyesületbe, amely 1954-ben alakult esztergomi és dorog járási pedagógusokból. Ez az egyesület szakszervezeti keretekben alakult, és még most is a szakszervezet erkölcsi támogatásával működik. Ma Pedagógus Természetjáró Szakosztály a nevünk. 1967-től ennek az egyesületnek a vezetőségi tagja vagyok, 1980-tól napjainkig pedig elnöke. Idén rendezték az 50. Országos Pedagógus Természetbarát Találkozót. Feleségemmel már a 27. találkozón vettünk részt, 20 éve már e találkozók szervező bizottságának is tagja vagyok. Ezeken a találkozókon részvételünkkel ismertté tettük Nyergesújfalut az ország pedagógusai előtt. A „Vincze pince” jelige és a Feri bora országszerte ismert. 1995-ben mi rendeztük az országos találkozót Esztergomban. Azóta is azt emlegetik, pedig nem tettünk semmi különlegeset, csak adtuk magunkat, a vendégszeretetünket. Az egyesületünk létszáma már évtizedek óta 50-60 fő között mozog. Havonta rendszeresen túrázunk, járjuk az országot, idén Nyíregyházán voltunk öt napig, ismerkedtünk a szatmári és beregi tájakkal. Hát ez a rövid története a kitüntetésem kiérdemlésének. - Mondtad, hogy a tanulóidat mindig is a természet szeretetére, a környezet védelmére nevelted. Ezt hogyan tetted? Mindig is az volt a véleményem – és még most is az - , hogy a természet, a környezet védelmére nem politikai szólamokkal, hanem a természet, a környezet minél alaposabb megismertetésével lehet nevelni, és elsősorban a fiatalokat. Ebben van nagy felelősségük a pedagógusoknak. Én a biológia óráimon sohasem beszéltem káros meg hasznos élőlényekről, csak táplálékláncokról. Ezeket a sallangokat csak az ember akasztotta rájuk önös érdekei alapján. Ezt az elvemet képviselem a turistáknál is, a HOLCIM cementgyár Lakossági Ellenőrző Csoportjában is, Nyergesújfalu Baráti Körében és a Helytörténeti Kerekasztal tagjainak körében is. Egész életemet áthatotta a természet szeretete, megismerésének igénye, és az, hogy ismereteimet minél több embernek adjam át. Ezért is tartottam magam néptanítónak, ma meg inkább ismeretterjesztőnek, mint helytörténésznek, és elsősorban környezetvédő turistának. - Gratulálok a kitüntetésedhez, és még sok-sok szép túrát kívánok. Fleith Péterné a Zoltek SE Természetjáró Szakosztály vezetője

 

20 éve város Nyergesújfalu

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:26, Írta: Padányi Lajos

1989. március 1-jén adta át Sarlós István, az országgyűlés elnöke, Miskolczi József tanácselnöknek a várossá nyilvánítás dokumentumait. Most, a 20 éves születésnapon emlékezzünk és ünnepeljünk.

Visszatekintve a város évezredek ködébe vesző történelmére, megállapíthatjuk, hogy nehéz, küzdelmes gyerekkora volt. Nagyon kedvező földrajzi fekvése egyben azt is jelentette, hogy barbár, tatár, török, labanc, orosz, mind-mind végigdúlta és pusztasággá tette a települést. Mindig újra kellett kezdeni. Ezért volt évszázadokon keresztül Újfalu, Újfalva, Újlak falu, Novaszelo, Magyar-Újfalu, Nova villa, majd Neudorf a neve. Elődeink kitartó élniakarása, szívóssága és az irántuk érzett tisztelet kötelez minket arra, hogy továbbra is megőrizzük nevében az Újfalu szót. Ilyenkor számadást kell adnunk arról, hogy hogyan sáfárkodtunk őseink vérrel, verejtékkel szerzett és ránkhagyott vagyonával, Nyergesújfaluval. Igaz, hogy a város megváltozott képe önmagáért beszél. Az itt keresztül utazó idegenek nem győzik dicsérni. El kell mondanunk, hogy mit tettünk annak érdekében, hogy minden nyergesi lakos jól érezze magát a városunkban. Lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanunk, hogy megtettünk-e minden megtehetőt, hogy ez így legyen.

 

Húsz éve lett város Nyergesújfalu. Ezt meg kellett pályázni, és meg kellett felelni több tucat feltételnek: a népesség számától, az iparosodottság, a közművesítés fokán keresztül a szociális, egészségügyi, kulturális és egyéb területeken. Ezeknek csak részben feleltünk meg, de összességében elég volt a várossá nyilvánításhoz. A bizonyítás ezután következett, és most büszkén kimondhatjuk, fényesen sikerült. Mi történt az elmúlt 20 évben? 1989/90-ben politikai rendszerváltás történt. A lehetőségek megnövekedtek azoknak, akik élni tudtak vele. Nyergesújfalu tudott. A várost gyorsan behálózta a kábeltévé, rövidesen a csatornázottság 100 %-os lett, bevezették a gázt, modernizálták a távfűtést, korszerűsítették a 10-es utat, amely alá már bekerült a közműalagút is, amely majd lehetővé teszi, hogy eltűnjenek az utcaképet rontó villanyoszlopok. A város közterületeinek rendszeres takarításával és virágok kiültetésével elértük, hogy az itt átutazók ámulva dicsérik, és nyugati településekkel hasonlítgatnak össze. A város területén lévő nagyvállalatokat privatizálták, ami átmeneti működési zavarokat okozott, és sokan munkanélkülivé lettek. Mára már ezek a nagyüzemek a befizetett adóikkal teszik lehetővé az országos átlagnál gondtalanabb gazdálkodást. A lassan benépesülő ipari parkunk reményteli jövőt vetít elénk. Megépülhetett a Kernstok iskola tornaterme és tanuszodája, a gimnázium tornacsarnoka, az új városháza, a Nyergesi János és a templom melletti dísztér, a Május 1 téren, a Kossuth Lajos utcában és a mellékutcákban is új üzletek, irodaházak, szórakozóhelyek. Új lakótelepek népesültek be. Az intézmények zavartalanul működhetnek. Egyre több egyesület és klub alakult, melyek a szabadidő hasznos eltöltését biztosítják. Sportolóink egyre magasabb szintre jutva szereznek dicsőséget városunknak. Kulturális téren is sok változás történt. Az Ady Endre Művelődési Ház átkerült a város tulajdonába, és hat intézmény munkáját összefogva fő szervezője a kultúrának. A város szülötte néhány neves képzőművész: Kernstok Károly, Nyergesi János, Nyergesi István, Vecsési Sándor, Kóthay Ernő. Itt tanított és alkotott Szalai Zoltán és Takács Gyula. Az új városháza auláját Vecsési Sándor faliképe díszíti, az alagsorban pedig reprezentatív kiállító terem nyílt. A városban alkotó amatőr képzőművészek megalakították a Kernstok Művészkört és gyakran kiállítanak. 1996-ban a Nyergesi János Emlékházban megnyílt Nyergesújfalu város helytörténeti múzeuma és tájháza. Az egészségügyi ellátás egyre magasabb szintű. Új patika épült és mentőállomást kaptunk. Átadták a Szent Mihály Öregek Otthonát. Elkészült a templomtorony megszilárdítása és külső tatarozása. Előtte a plébánia is teljes felújításon esett át. A rendszerváltás hozott nekünk két testvérvárost is, Karlsdorf-Neuthardot és Neu Wulmstorfot. A velük közösen rendezett programokban Nyergesújfalu lakossága felelevenítheti és gyakorolhatja ősei nyelvét. Ezeknek a beruházásoknak a nagy része az első 10 évben valósult meg. Sajnos a megváltozott gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a gyakori ünneplést, ezért kialakult egy nagyon szép hagyomány, hogy Adventkor nem csak gyertyát gyújtunk, hanem valamilyen új létesítményt is átadunk. Városi mivoltunk rangját emelte az is, hogy a különböző létesítményeket magas rangú közjogi méltóságok adták át. Így 1989. március 1-jén a várossá nyilvánítás dokumentumait Sarlós István, az országgyűlés elnöke, 1996. november 26-án a korszerűsített távfűtőrendszert Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 1998. június 15-én az új városházát Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke, 2001. április 28-án a Millenniumi Emlékzászlót dr. Matolcsy György gazdasági miniszter, 2001. május 30-án, a „Nyolcak kiállítását Rockenbauer Zoltán a Nemzeti Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium minisztere nyitotta meg. 2004. augusztus 20-án a Szent István szobrot Orbán Viktor volt miniszterelnök avatta, 2004. november 27-én Lampert Mónika belügyminiszter 18 szociális bérlakást adott át, 2006. június 8-án a Térségi Közösségi Házat dr. Szily Katalin az országgyűlés elnöke avatta fel. 20 éves városunkat az Isten éltesse sokáig! Virágozzon és maradjon fenn még néhány évezredig. Lakói érezzék jól magukat benne. Fejlődjön továbbra is ilyen dinamikusan. Padányi Lajos
NyBK elnöke

A nyergesiek és a világháború

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:25, Írta: Padányi Lajos

A Don-kanyar borzalmai, a világháború értelmetlen veszteségei még  mindig foglalkoztatják az embereket. Sok nyergesi család azóta is siratja eltűnt, elesett hozzátartozóját. Elnézést kérek, hogy az emlékek felelevenítésével  felszakítom az alig behegedt sebeket, de ha a dédunokák számára is meg akarjuk  őrizni az emléküket, akkor fel kell jegyeznünk a történteket, mert lassan e  vérzivatar szemtanúi elfogynak.

1991. október 23 - án a város emlékművet emelt a II. világháború és 1956.  áldozatainak. Akkor megpróbáltuk összegyűjteni az áldozatokat, de ez a névsor  még ma is hiányos. A Hírmondóban felhívást tettünk közzé, amire 42 bejelentés  érkezett. Az "Anyakönyvekben" 58 hivatalos bejegyzést találtunk azzal, hogy a  fronton esett el, vagy eltűnt. Ezek között 9 nyergesi zsidó volt. 27 cicil áldozatot  tudtunk felderíteni, akik között voltak, akiket az oroszok főbelőttek, akiket akna,  bomba robbanása pusztított el vagy a háború után a szerteszét heverő hadianyagokkal  robbantak fel. Sajnos, ezek főleg gyerekek voltak. Végigjártuk a temetőt is,  ahol 9 olyan sírt találtunk, ahol hősi halott felirat volt.

 

Az eddig leírtak és összegyűjtöttek nagyrészt csak számadatok és még  mindig hiányosak. A mögöttük lévő tragédiák feltáratlanok. 1996. augusztus 20 - a óta van a városnak helytörténeti múzeuma, ahol méltóképpen meg szeretnénk  őrizni az áldozatok emlékét. Kérek minden hozzátartozót, kortársat, hogy emlékeit  írja le vagy mondja el, esetleges háborús tárgyi emlékeit, fényképeit vagy azok  másolatát ajánlja fel a múzeum részére és juttassa el hozzám. Azok jelentkezését  is várom, akik felvilágosítást tudnánk adni arról, hogy hol temették el a katonákat  a falu határában, hogyan haltak meg a polgári áldozatok, milyen emlékeik vannak  a háborúról. A világháború helyi eseményeinek tisztázására három könyv áll rendelkezésünkre.  Kottra Mihály: Nyergesújfalu a történelem tükrében című helytörténeti munkájának  48 - 50. oldalán foglalkozik a háborús történésekkel. Hartwig Pohlman: a 96.  gyaloghadosztály története 1939 - 1945. 1959. Verlag Hans - Henning Podzun  - Bad Nauheim, VII. fej. Harcok a déli hadseregcsoport kötelékében Magyarországon, Szlovákiában  és Ausztriában 1944. január 4 - májusig. 351 - 404 o. Ez a könyv a német  hadmozdulatokat írja le. A környékünkről szóló rész magyar fordítása nálam megtalálható.  Akit érdekel, szívesen átadom elolvasásra. A harmadik könyv  Szekeresné dr. Niszler Mária: A táti hídfő (Esztergom és környékének felszabadítása)  (Tatabánya, 1984.) Ebben az oroszok táti hídfőjének harcai találhatók. Nézzük mi is történt itt 1944. dec. 25. és 1945. márc. 25 - e között.  Kottra Mihály fent említett könyvéből idézek. "A front többször  végigsöpört a falun a háború utolsó szakaszában. Miután A Tolbuhin  marsall parancsnoksága alá tartozó 3. Ukrán Front egységei  1944. dec. 25 - én Piliscsaba és Dág között átvágták a Budapest felé vezető  útvonalat, a 170. harckocsidandár dec. 26 - án a délutáni órákra Nyergesújfaluig  tört előre. A német katonaság a községből már dec. 23 - án kivonult és az  utóvédharcokra a magyar katonaságot hagyta hátra. A magyar csapatok  azonban lényegesebb ellenállás nélkül engedték át a községet a szovjet csapatoknak.  1945. jan. 1 - jén német mentési kísérlet kezdődött meg a Duna északi  partvidékéről, Dunamocs, Karva irányából a déli parton fekvő Süttő és  Nyergesújfalu felé. Az éjszaka folyamán a több hullámban rohamcsónakon  érkező németeknek erős tüzérségi támogatással sikerült Süttőnél és Nyergesnél  hídfőt képezni, amit a jan. 2 - án hajnalban Dunaalmás felől ideérkező német  harckocsi - alakulatoknak sikerült még jobban kiszélesíteni. Így jan. 2 - án  ismét németek vették birtokukba a községet. Ettől kezdve azonban  községünkben igen sok kár keletkezett a Duna túlsó partjáról irányított  állandó szovjet aknatűz és gyakori repülőgép - támadás következtében.  A harcok alatt 18 épület teljesen tönkrement, sok súlyosan megrongálódott,  úgyszólván minden épület teteje hiányossá vált. Ez így tartott márc. 25 - ig,  amikor is a szovjet egységek a táti depó és Mogyorósbánya térségéből indított  ellentámadással végleg elfoglalták a nyergesújfalui vasútállomást, s itt mintegy  800 német és magyar katonát ejtettek fogságba. A község végleges  felszabadítása tehát 1945. márc. 25 - én történt. A harcok alatt összesen  35 polgári személy vesztette életét. A harci cselekmények elmúltával a  község lakossága 60 magyar, 80 szovjet és 120 német katonát temetett el.  Emléküket kegyelettel őrzi a falu közössége a nyergesújfalui temetőben.  Ezenkívül még igen sok katona van a község határában eltemetve. Őket még  saját egységeik temették el a harcok folyamán." Persze Önök kiegészíthetnék a leírtakat saját tapasztalataikkal. Várom hívásukat,  és szívesen elmegyek, hogy meghallgassam és feljegyezzem emlékeiket. Még valami! 1996 - ban Nyergesen járt két volt német katona, akik részvettek a környékbeli  harcokban. Egyikük, Hans Werner Lange, 1945 jan. 4 - től márciusig  Komeiner Gyula bácsiéknál volt elszállásolva, és még ma is szívesen emlékezik  a nyergesi vendéglátásra. Ő hozta el az alakulatának történetét, és itt hagyta  a korabeli fényképét is. Aki felismeri, jelentkezzék, és mondja el élményeit.  Végül újból megkérek mindenkit, hogy emlékeikkel keressenek fel. Padányi Lajos ui.: A háborúnak már több, mit 50 éve vége, de a világégés okozta sebek a szívek mélyén még mindig véreznek. Az emlékezés, a fájdalom megosztása segíthet a sebek végleges begyógyításában.

A Nyergesújfalui téglagyár

Megjelent: 2009. október 31. szombat, 17:23, Írta: Padányi Lajos

A Nyergesújfaluban egykor működött gyárak bemutatása sorában most a Nyergesújfalui Téglagyár történetét írom le, de mielőtt ezt részletezném, engedjenek meg néhány gondolatot és mondatot arról, hogy miért ilyen meghatározó jelentőségű városunkban az ipar.

 

teglagyar.JPG

Nyergesújfalu lakossága 1938-ban 2546 fő volt. A Magyar Viscosa Rt. idetelepedésének eredményeképpen 1985-re 8163 főre duzzadt a lakók száma, és ennek is köszönhető, hogy 1998-ban várossá nyilvánították. Jelenleg közel ennyi emberről kell gondoskodnia az önkormányzatnak, aminek fedezetét elsősorban az itt működő üzemek adója biztosítja. Hogy az ipar mennyire fontos számunkra, azt néhány adattal szeretném alátámasztani. Lábatlan és Nyergesújfalu költségvetése néhány éve még egyformán 1 milliárd forint körül mozgott. Az ismert lábatlani események eredményeként ebben az évben Lábatlané nem éri el az egy milliárd forintot, míg Nyergesújfalué közel 3,5 milliárd.1862-től 1969-ig téglagyár is üzemelt Nyergesújfalun. A település keleti oldalán a Duna partjára épült gyártelep az ott lakókkal együtt egy kis zárt közösséget alkotott. A nagyrészt dorozsmai téglavető családok életmódja, szokásai eltértek a nyergesi németekétől, így fogalom volt „téglagyári”-nak lenni. A Tó utca 1-2-t még ma is téglagyári házaknak nevezik, mert ide telepítették át őket a téglagyár lebontása után. A gyár alapításáról, illetve beindításáról hiteles dokumentáció, alapítólevél nem maradt fenn.

Az 1887-es kataszteri térképen Nyergesújfalu és Marótpuszta környékén ilyen bejegyzések utalnak a téglagyártásra: Ziegel Fabrik, Kohlenberg, Nyergesújfalusi kőszénbánya és téglagyár társulat, Beutum Ignácz és társai, Sarolta-bánya, Széntárna, Szarkás lóvontatású vasút. Borovszky Samu Esztergom vármegye monográfiájában (1908.) ezt írja: „Ezek között a legnagyobb Nyergesújfalu határában az Egyesült tégla- és czementgyár rt. tulajdonában lévő téglagyár. Ennek alapítója Bentin Ignácz. A gyár területe 109 hold, épületeinek száma 8, munkásaié 250, évi termelése 12 millió darab tégla.”

A téglagyár ismereteink szerint már 1862 óta működött, Hoffmann-féle körkemencékkel, azonban a nyersanyaggyártás kis kapacitása miatt rendszertelenül üzemelt. A Bentum és Társai Nyergesújfalui Kőszénbánya és Téglagyár Közkereseti Társaság Nyergesújfalu – Dömös cég 1893-ban olvadt be az Egyesült Tégla- és Cementgyár Rt-be (Lábatlan). A harmincas években a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. tulajdona volt egészen az államosításig. Az 1939/40-es évekig kezdetleges módszerrel - sablonokban formálva – készítették terményeiket. A gyártáshoz szükséges agyagot a Szarkás-hegyből, nehéz fizikai munkával, állandó balesetveszélynek kitéve fejtették, majd betermelték a gyár területére. A betermelt és pihentetett agyagból a téglavetők családostól verték a téglát. Egy-egy szezon ideje alatt (5-6 hónap) 10-15 család verte a téglát. Így mindössze 2-3 millió téglát gyártottak évente. A gyár akkori urai csak átvett tégláért fizettek ki bért, ez azt jelentette, hogyha esős idő volt, elmosta a téglát, a családok fizetés nélkül maradtak. 1939-ben elkezdték a nyersgyártás gépesítését, mely 1940-ben készült el. Ettől kezdve a téglagyártás technológiája teljesen megváltozott. Most már nem formákban készült az áru, hanem nagy teljesítményű téglasajtolókban. Ez a tégla alakjának megfelelő agyagsugarat nyomott ki, melyet kézi vágásúnak nevezett félautomata gép vágott a megfelelő méretre, természetesen emberi erővel. Az üzem kapacitása ezzel 5-8 millió kis méretű tégla gyártására lett alkalmas. A téglasajtoló beépítése szükségessé tette, hogy a bányából beérkező természetes állapotú agyagot is gépekkel tegyék formálhatóvá. A különböző őrlő- és keverő-berendezéseket is ezzel egyidőben üzemelték be. A 15-30% vizet tartalmazó nyers téglát szabad, illetve fedett szárítókba helyezték. A megszáradt téglát sínen mozgó kocsikkal, emberi erővel szállították az égetőkemencékbe. Az évszakra jellemző huzatviszonyokat figyelembe véve más és más rakási eljárással rakták be a kemencébe, és az agyag minőségétől függően 900-1200 oC hőmérsékleten, minimum 10 órán keresztül tartva égették ki. Amikor a tégla emberi kéznek elviselhető hőfokra lehűlt, kihordták. Ez nagyon nehéz fizikai munka volt. A kész tégla elszállítása vasúton, országúton és a Dunán hajóval történt. Az agyag minőségétől függően kis méretű tömör és 88 mm-es magasított üreges téglát gyártottak, az utolsó években 15-20 millió darabot. Kezdetben ló vontatta csilléken hordták be az agyagot az üzem területére. A bányából futva húzták fel a lovak a négy csillét. Piros zászlós őr irányította a forgalmat az országúton, mert a csilléket nem lehetett leállítani. Itt sok baleset volt. Egyszer egy ökrösszekeret ütöttek el a csillék, máskor egy francia autó szaladt beléjük. Ezek elkerülésére építették meg a kötélpályát. Persze ezen is történtek balesetek. Pl. Villási bácsi egyszer csillén utazva be a gyárba, kiborult a csilléből és lezuhant, de szerencsére megúszta kisebb sérülésekkel. A téglagyár 100 éves működése alatt lassan felhasználta a környékén lévő agyagot és utoljára már a Luka-dülő jó termőföldje alatti agyagot bányászták le, ott ahol ma a horgásztavak vannak. Az államosítás után rövid ideig önálló üzem volt, majd a Komárom megyei Téglagyári Egyesülés egyik üzemegysége lett É. M. Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari V. Nyergesújfalui Téglagyára néven. Vállalati szinten közepes, országos szinten kisüzemnek számított. A fentiekből látható, hogy nem önálló üzem, hanem egy tizennyolc üzemből álló vállalat egyik üzemegysége volt. Az utolsó időben állandó munkaerőhiánnyal küszködött a telep. Ennek a fő oka az üzem idényjellegéből adódott, télen nem tudták megoldani a dolgozók többségének a foglalkoztatását. Minthogy itt nehéz fizikai munkát végeztek, az üzem csak kevés női munkaerőt tudott foglalkoztatni. A dolgozók 90%-a helybeli volt, 10%-a pedig az ország szinte minden részéből került ide, és munkásszállásokon lakott a gyár területén belül. Az üzem fenntartását a környező építkezések igényei indokolttá tették volna, de a Magyar Viscosagyár terjeszkedése, belső gazdaságossági, munkaerő-ellátási és egyéb problémák miatt le kellett állítani, majd 1969-ben le is bontották. Mint már írtam, a hozzáértő téglavetők dorozsmaiak voltak. Tavasztól őszig itt laktak és dolgoztak családostul. A szárítók – supák – oldalán volt 2 szoba és 2 konyha, ott laktak. Egy villán kívül jónéhány lakás is volt a téglagyári kolónián. Néhány ott lakott családot felsorolok: Raschek, Varga, Horváth, Budai, Tállai, Hegedűs, Mares, Mikus (Mátravölgyi), Németh, Beo-Gonda, Gregorovics, Benke, Palkovics, Huszák József kertész, Krompánszkyné, Krampotyák (Keveházi). Téglagyári vezetők voltak: Fehér, Vadkerti, Villásy András (Téglási Bandi bácsi), Kutrovics, Váli Sándor. Tudom, hogy hiányos amit leírtam. A nem titkolt célom az – mint minden helytörténeti cikkemmel -, hogy az emlékek burkát feltörve emlékezésre késztessek mindenkit, ki résztvevője, átélője volt a leírtaknak. Padányi Lajos

 ma: 2019. december 15., vasárnap, Valér napja van. | Köszöntjük születés és névnapjukat ünneplő olvasóinkat! | Holnap Etelka és Aletta napja lesz.

ugrás a lap tetejére